Békéscsaba tagged posts

Századik, jubileumi irodalmi est a városházán

2015. 06. 07. ArchívumArchívum - 2017.

Kedden este a jubileumi, 100. Békéscsabai Irodalmi Estek alkalmához érkeztünk. Az irodalmi estnek ezúttal is a városháza díszterme adott otthont, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. A jubileumi estre több mint 165-en voltak kíváncsiak. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a Beliczey család két tagja is: György és István.

20150602_irodalmi_estek_csabai_merleg

A Békés megyei származású Závogyán Magdolna, az EMMI helyettes államtitkára megköszönte a szervezőknek, a Jókai színház színészeinek, az önkormányzatnak, a támogatóknak, hogy immár kilenc éve segítik a rendezvényt. Kitartó munkájukat mi sem bizonyítja jobban, mint a századik, jubileumi alkalom. Mindez az itteni emberek innovációját, kreativitását dicséri – emelte ki Gajda Róbert kormánymegbízott. Kiss Tibor alpolgármester is köszönetét fejezte ki Frankó Attilának, hogy kilenc éve töretlen sikerrel rendezi meg az irodalmi esteket. A vendégek emlékplakettel, az alpolgármester pedig vendégkönyvvel is megajándékozta a főszervezőt.

A köszöntők után Kadelka László ismertette a Békéscsabai Jókai Színház nyári programjait, majd Frankó Attila: Magyarnak lenni című művéből hallhattunk részleteket. Ezt követően Beliczey Miklós: Elvitte az ördög című önéletrajzi művéből hangzottak el részletek. A jubileumi irodalmi esten Trianonról is megemlékeztek a résztvevők, majd dr. Bagdi Lászó ügyvéd és Dsida Jenő, Wass Albert műveiből olvastak fel részleteket a közreműködő művészek.

Az idén a Szeretlek Békéscsaba Egyesület díját a Csaba Rádió stábja érdemelte ki. A díjat a tavalyi nyertes, Aradi András Péter, nyugalmazott evangélikus lelkész-igazgató adta át a rádió tulajdonosának, Glassz Lászlónak.

A jubileumi, 100. irodalmi est résztvevői egy perces néma felállással emlékeztek meg a tavaly május 30-án elhunyt Józsa Mihály előadóművészről, műsorvezetőről, újságíró és szerkesztőről, az irodalmi estek állandó szereplőjéről.

Az irodalmi szemelvények tolmácsolásában Bartus Gyula, Tomanek Gábor, Presits Tamás színművészek mellett dr. Ignácz Mihály működött közre. A műsorvezető ezúttal is Horváth Szabolcs volt. A műsort Frankó Attila rendezte és dr. Bagdi László szerkesztette.

Vándor Andrea

Forrás: csabaimerleg.hu

Békéscsabai Irodalmi Est – 2015. 06. 02.

2015. 05. 22. ArchívumArchívum - 2015.

Időpont:
2015. június 2. (kedd) 18:00 óra

Helyszín:
5600 Békéscsaba, Szent I. tér 7.
Városháza, Díszterem

A műsort rendezte:
Frankó Attila

A műsort szerkeszette:
Dr. Bagdi László

Műsorvezető:
Horváth Szabolcs

Közreműködik:
Bartus Gyula (Jászai díjas), Tomanek Gábor és Presits Tamás színművészek

Irodalmi másor:
1. rész - részletek Beliczey Miklós: Elvitte az ördög című önéletrajzi művéből

2. rész - megemlékezés Trianonról, felolvasás Dr. Bagdi László és Dsida Jenő műveiből, valamint a Szeretlek Békéscsaba Egyesület Díj átadása


meghivo_20150602_web


Fő támogatók:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Békés Megyei Kormányhivatal, Dél-alföldi Közlekedési Központ ZRt., Marzek Kner Packaging Kft., Nemzeti Együttműködési Alap, TONDACH Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt., Sas Patika, Dental Kft., TESCO Global Áruházak ZRt., Hotel Arcanum, Frühwald Kft.

A rendezvény ingyenes!

Békéscsabai Irodalmi Est – 2015. 05. 05.

2015. 04. 15. ArchívumArchívum - 2015.

Időpont:
2015. május 5. (kedd) 18:00 óra

Helyszín:
5600 Békéscsaba, Szent I. tér 7.
Városháza, Díszterem

A műsort rendezte:
Frankó Attila

A műsort szerkeszette:
Tomanek Gábor

Műsorvezető:
Horváth Szabolcs

Közreműködik:
Sziki Károly, Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek

Irodalmi másor:
1. rész - felolvasás Sziki Károly: A száműzött legenda - Szeleczky Zita című művéből

2. rész - felolvasás Wass Albert válogatott műveiből

3. rész - Mike Andrea Reménység című művének befejező része


meghivo_20150505_web


Fő támogatók:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Békés Megyei Kormányhivatal, Dél-alföldi Közlekedési Központ ZRt., Marzek Kner Packaging Kft., Nemzeti Együttműködési Alap, TONDACH Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt., Sas Patika, Dental Kft., TESCO Global Áruházak ZRt., Hotel Arcanum, Frühwald Kft.

A rendezvény ingyenes!