Irodalmi est a stégszínpadon

2014. 08. 06. Sajtó

Gyóni Géza és Romhányi József műveiből olvastak fel a keddi, 90. Békéscsabai Irodalmi Esteken a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán. Bár az eső szó szerint kettészakította az irodalmi est programját, a szünet után az a Csabagyöngyében folytatódott.

Frankó Attila: Magyarnak lenni című művét Bartus Gyula olvasta fel, majd Illés Adrián Varró Dániel: Borbála című megzenésített versét adta elő. A Himnusz szerzőjének, Kölcsey Ferenc életrajzának ismertetése után a költő Géniusz száll című versét hallhattuk.

Gyóni Géza békéscsabai kötődése közismert, talán ezért is esett rá az irodalmi est rendezője, szerkesztője Frankó Attila választása. Gyóni Géza Áchim Géza néven született, a híres parasztvezér Áchim L. András rokona volt. Gyóni a patinás csabai Rudolf Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Életrajza ismertetését követően műveiből kaptunk ízelítőt. Közben csendesen szemerkélt az eső, és a kacsák is beúsztak a háttérben az Élővíz-csatornán.

Az erősödő eső miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a műsort már fedett helyen folytatják.

Tomanek Gábor, Bartus Gyula színművészek közreműködésével elevenedtek meg a rekeszizmokat sem kímélő klasszikus Romhányi művek. A közönség főként az eredetileg muzsikusnak készülő „rímhányó” Romhányi versein, szemelvényein derült. A beceneve is Rímhányó volt az egyébként elismert költőnek, érdemes művésznek, aki forgatókönyveket is írt és műfordítással is foglalkozott. A Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott és a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője is volt. A nagyközönség azonban mégis játékos állat meséi és szenzációs rajzfilm szövegei kapcsán ismerheti (Mézga család, Mekk mester, Kérem a következőt!, avagy Dr. Bubó…) Talán a legismertebb, s még az eredetinél is jobb a Flintstone család, vagy ahogy Magyarországon ismerjük, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki bravúros szinkronszövege, amelyen generációk nőttek fel, derültek. Állatmeséit halála után Szamárfül címmel adtak ki.

Tomanek Gábortól az igazi paprikás krumpli receptjét is megtudhattuk, s ezúttal nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is ott gőzölgött a forró, finom étel a tányérokban: mindenki megkóstolhatta.

Az est műsorvezetője Horváth Szabolcs volt, akit 30. születésnapja alkalmából meglepetés tortával köszöntöttek fel. Szabolcs természetesen nem vitte haza a tortát, abból mindenki kaphatott egy szeletet. Így ez az irodalmi est nemcsak a szellemet, de a testet is táplálta.

Vándor Andrea

Forrás: csabaimerleg.hu